Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

PARITTA ÜNNEPSÉG

 

Paritta (vagy Pirit) a Buddhák által jóváhagyott, világiak és szerzetesek által használt védelmi-, és bűvös ének közös elnevezése. A Pirit-kántálás nagyon népszerű ceremónia a Sri Lankai buddhisták körében. A kifejezés jelentése; biztos runa (paritta-védelem), a ceremóniák bevezetéseként recitálják, mivel képes a rossz és a veszély (vipatti) minden formájának az elhárítására; beleértve a betegségeket, a bolygók rossz hatásait, és a gonosz szellemeket stb. Véd a babonás hiedelmektől, elemi csapásoktól, és az előbb felsoroltaktól, melyek valós veszélyt jelentenek a személyes biztonságra és tulajdonra. Ezeken kívül, gyógyító hatása van a Pirit recitálásának, és pozitívan hatnak az eredmények (sampatti; siddhi) elérésénél. Sri Lankán, a családi és társadalmi életben is fontos szerepe van ennek, a buddhista szokásnak, e nélkül nem teljes a ceremónia. Azonban, a szertartás az egyszerűtől, a nagyon bonyolultig terjedhet, attól függően, hogy milyen alkalomból végzik.

 

  A Pirit szertartás lényege; bizonyos kiválasztott Páli-, és a Kanonikus Szentírás szövegeinek, rituális kántálása. Ezeket megtalálhatjuk, megfelelő sorrendbe helyezve a „Book of Paritta” vagy a „Pirit-Pota” című művekben, mely utóbbi, mint a Pali Catubhanavara ismert. Ebben 27 szemelvény található olyanok, mint a Rattana Sutta, Mangala Sutta, Metta Sutta, Atanatiy Sutta, stb.

 

   A védő varázslatok használata –sokféleképpen ismertek, pl; paritta, rakkha, mantra, dharani, kavaca stb.- a különböző veszélyekkel szemben, már a nagyon korai időkben bevett gyakorlat volt az indiánok között. A Buddha maga mondta, hogy ezt a gyakorlatot átvette. A Rattana Sutta és a Vesali recitálása a legismertebbek a nyilvánosság előtt. A Khanda Paritta, Atanatíya Sutta, a Metta Sutta és néhány általános paritta recitálását a Buddha maga szen-tesítette. Mivel a Paritták többnyire a Buddhizmus által tanított igazságok, recitálásukat úgy kell tekinteni, mint az igazság kinyilatkoztatását (saccarkiriya), amellyel a gonoszt el lehet hárítani. A Rattana Sutta jó példa erre a Paritta fajtára. Erőt ad a hallgatóinak, megerősíti kapcsolatát a Három Drágasághoz; a Buddhához, a Dhammához és a Sanghához.

 

   A Mangala Sutta ereje az erkölcsben (sila), a Metta Sutta ereje a szerető kedvességben van, és a Pirit még két erővel rendelkezik. Egyik a: ritmikus recitálásból eredő hanghullámok, másik az egyes betűk és szótagok kombinációi. Ezek mind fontos szerepet játszanak a reci-tálásban és a gyakorlást is jótékonyan befolyásolják. A hanghullámok által keltett rezonálás és a mézédes recitálás hozzájárul ahhoz, hogy milyen hatást fejtenek ki, a kimondott igazságok. A különböző rituális emléknapokon, az ünnepi recitáláson, képviselve van a Három Drágaság, a dobozkában lévő ereklye a Buddhát; a Pirit-Pota a Dhammát; a recitáló szerzetesek a Sanghát képviselik. Vannak további elemek, amelyek növelik a Pirit recitálásának hatását.

 

  A burmai és sri lankai világi emberek között a Paritták-könyve szélesebb körben ismert, mint bármely másik Páli könyv. Bármelyik iskolázott vagy iskolázatlan buddhista tudja mi az, és tiszteletben, becsületben tartja azt. Már az ókorban, a nemzeti csapások idején is a Pirit-szertartásban kerestek menedéket csakúgy, mint a Vesali Buddha idejében. Upatissa Király (IV. század), Sena II. és V. Kassapa, három olyan szingaléz király volt, akik végeztek ilyen szertartásokat. A dorakada-asna-nak nevezett szöveg szerint, ezek a szertartások fokozatosan alakultak ki, az idők folyamán.

 

  A Pirit-szertartások legegyszerűbb formája, amikor a szerzetesek az úgynevezett Mahapa-rittát (nagy vagy fő Pirit)-a Mangala S, Rattana S, Metta S, és néhány áldó verset- kántálnak, általában három vagy négy alkalommal, egy kis szünetet tartva közöttük. Ezt háromszor is megteszik; egyik napon reggel és este, a következőn nappal és este; a harmadikon reggel és este. A szerzetesek végzik egy adott ház áldását, amely során a recitálás az adott ház, bármelyik helységében végezhető.

 

  A szerzetesek az asztal körül ülnek, amely fehér terítővel fedett, és virágok, puffasztott rizs van rajta szétszórva. Egy edényben szűrt vizet helyeznek az asztal közepére, és egy hármas sodrású szálból feltekert golyóról, a sodrott szál végét beleteszik a vízbe. Ez a szál, körbe megy a recitáló szerzetesek kezében, akik mindig a következő személy vagy személyek érde-kében recitálnak. Akikért a szerzetesek recitálnak, azok egy matracon előttük ülnek. Az edényben lévő víz, a Pirit-víz (Pirit-pan) és a szent szál (pirit-nula) megszentelté válik a reci-tálás alatt, és a gonosz elleni védelemre használják majd. A szál egy darabját a karra vagy a csuklóra kötik, a vizet megisszák, vagy szétlocsolják, a kívánalmaknak megfelelően. Az ilyen ceremónia legegyszerűbb formáját Varu Pirta-nak vagy Pirito-nak nevezik (a Varu szingaléz szó, és félnapos ülést jelent) mivel a szertartás csak a nap egy részére korlátozódik, és csak a Mahaparittát recitálják.

 

  A teljes terjedelmű Pirit-ceremónián sokkal bonyolultabba a rituálé. A teljes ceremóniának két, fő formája van, az egyik; egy egész éjszakán keresztül tart, a másik; egy hétig vagy még tovább tart. Az egész éjszaka tartó szertartás a gyakoribb, míg az utóbbit különleges alkalmakkor, főleg állami alkalmaknál tartják. Minden esetben, amikor erre a fajta recitálásra kerül sor, egy különleges, formától független külön pavilont, úgynevezett Pirit-mandapayat építenek erre a célra. Ha a szertartást egy magánlakáson kell elvégezni, ezt a pavilont a ház központi helységében állítják fel. A pavilon általában 10-12 láb terjedelmű, vidám motívumú szövettel, papírral, aranyfüsttel díszített. A tetejét fehér mennyezet fedi, amelyre virágokat, bétel ágakat, egyszerű ágakat stb. akasztanak. A bejárat mindkét oldalára két vizes edénybe megnyitott kókuszfürtöket helyeznek. Két égő, kókuszdió-olaj lámpát is elhelyeznek a fürtökben.

 

   A pavilon közepén van egy asztal (általában kör alakú), amely egy tiszta, fehér terítővel van letakarva. Az asztallapra; puffasztott rizs (vilanda), tört-rizs (sun-sal), fehér mustár (sudu-aba), jázmin rügyek (saman kakula) és pánikfű (itana) van szórva. Ezek úgy ismertek, mint lada-pas-mal. Azt gondolják, hogy ezek a tisztító erővel kombinálva hatásosak a megszentelésnél, és ezért, rituális célokra használják a Buddhista szertartásoknál. Az asztal közepére egy edényben szűrt vizet tesznek, amely köré három szent szálból sodort fonalat tekernek. Amikor a szerzetesek elkezdenek recitálni, a fonalat is elkezdik húzni, körbe a pavilon belsejében, a fonal vége annak a kezében áll meg akinek, vagy akinek a kérésére ezt a ceremóniát tartják. A pálmalevélre másolt Pirit-Pota, jelentős helyet foglal el az asztalon és megerősíti a megszentelést, a Dhammát képviseli, a Buddhista Szentháromság második tagját. Következésképpen, amíg a Pirit-Potát használják forgatókönyvként, a pálmalevélre írt változata elengedhetetlen az asztalon. Másik fontos elem, hogy a szerzetesek egy dobozkát visznek a pavilonba, amely Buddha (dhatu-karanduwa) ereklyét tartalmaz, amely által, a Buddha képviselve van a szertartáson. Ez a dobozka, egy külön feldíszített asztalra kerül, a pavilon oldalánál.

 

  A szerzetesek ülésrendje meghatározott. A székek közül kettő, az asztal közepéhez közel helyezkedik el. Ezeket úgy azonosítják, mint „yunga-asana” vagy mint a „küzdelem helye”. A két szék a rangidős szerzetesek ülőhelye. A szerzetesek elfoglalják helyeiket, és folya-matosan recitálnak, egész éjszaka tart a recitálás, közben figyelik a jelzéseket. Egy indra-khilanak vagy raja-gahanak nevezett oszlopot/botot rögzítenek a két fő szék közé. Ez az oszlop buzogányra vagy jogarra emlékeztet, szép díszítésű és a hozzáértés jelképeként szolgál, valamint védelmezi a szerzeteseket. Ezt általában csak akkor állítják fel, amikor a ceremónia egy hétig (sati-pirita) vagy tovább tart.

 

  Még abban az esetben is, ha a szertartást magánlakáson tartják, a Templom elkerülhetetle-nül kapcsolódik a szertartás minden szakaszához. A templomi elöljárók feladata, hogy kijelöljék a megfelelő számú szerzetest, a szertartások levezetéséhez. Este, a recitáló szerzetesek, egyikük vezetésével, és néhány családtaggal a templomba mennek. A szerzetesnek, életkor szerint, egyes sorba rendezve, dobolás közepette kell vezetnie a körmenetet. A menet elején viszik az ereklyés dobozkát, amely fölé egy világi hívő esernyőt, vagy lombkoronát tart. A dobolás üteme folyamatosan, megszakítás nélkül folytatódik. Amikor a körmenet visszatér a házhoz, és a szerzetesek belépnek a házba, egy világi ember megmossa a lábukat egy másik, pedig megtörli. A szerzetesek körbe mennek a pavilon szőnyegén és elfoglalják helyüket az asztal körül. Az ereklyés dobozka; a Pirit-Pota; és a szerzetesek úgy kapcsolódnak össze, mint a Három Drágaság; a Buddha, a Dhamma és a Sangha.

 

  A szertartás szokásos kezdési ideje 9 óra. A szertartás megkezdése előtt illendő a szerzeteseknek felajánlani egy tálcát, amelyen pontosan elrendezve bétel levél, bételdió, kardamon, szerecsendió stb. található, melyek a bételrágás kellékei. A bétel rágására meghívják a családfőt is, ha az a házban tartózkodik. Általában néhány vakbuzgó hívő is szeretne bételt rágni. Az egyik jelenlévő idősebb szerzetes, a Sangha nevében elfogadja a meghívást. A meghívás formális érvényesítéseként, egy világi hívő a szerzetesek után elismétli a következő versszakot, amellyel a szertartás kezdődik;

VIPATTIPATIBAHAYA – SABBASAMPATTISIDDHIYA

SABBADUKKHAVINASAYA – PARITTAMBRUTHA UTTAMAM

 

„Kérlek, recitáld ezt a Nemes Védelmet, minden szerencsétlenség elkerüléséért,

a sok siker eléréséért és minden szenvedés megsemmisítéséért.”

 

Ezután röviden elmagyarázza ennek a szertartásnak a jelentőségét és elnevezését. Majd a szertartásos dobolás (magulbera vadana) következik, mivel ez, az egyházi formaság vezeti be a ceremóniát. Ez, az istenek meghívását és a becsület felajánlását (sadda-puja) szolgálja. A szerzetesek recitálni kezdenek; az első versben meghívják az univerzum minden lényét a szertartásra:

SAMANTA CAKKAVALESU ATRAGACCHANTU DEVATA SADDHAMMAM

MUNIRAJASSA SUNANTU SAGGAMOKKHADAM

„Az univerzum minden isteni lénye jöjjön ide, hogy hallja a Bölcs Király Tanítását,

hogy felruházódjanak a mennyei boldogság és a Nibbana szabadsága által.”

 

A szerzetesek, a recitálás kezdetétől, annak befejezéséig, a következő reggelig nem hagyják el a pavilont. A recitálás, a Mahapirittel kezdődik, ezt kántálják a szerzetesek, a versszakokat a rendben eltöltött szolgálati idő sorrendjében, egyesével kántálják. A többi diskurzust kettő vagy négy szerzetes kántálja. Reggel a szertartás befejezéseként, egyszer újra elkántálják a Mahaparittát, amelyet a szertartásos dobolás kísér. Ez a dobolás folytatódik a Dhammacakk-appavattana Sutta és az Atanatiya Sutta recitálása alatt is. Miután a kántálást befejezték, az énekléssel megszentelt fonalat, a csukló köré vagy a karra tekerik. Ezután mindenki kap egy kevés szenteltvizet, ivás céljára.

 

  Abban az estben, ha az ünnepség tovább tart néhány napnál (pl. 1 hétig: satipirita) akkor a kántálást szünet nélkül, éjjel-nappal folytatni kell. Amikor a Piritet alkotó Sutták befejeződnek, a kántálás újra az első recitálásával kezdődik, ez addig ismétlődik, ameddig a ceremónia tart. A ceremónia kezdésénél és végzésénél az összes szerzetes a Mahaparittát recitálja kórusban, de mindennap: napkeltekor és napnyugtakor is ugyanezt teszik.

 

   Fontos szertartás kapcsolódik a hét-napos (vagy hosszabb) Pirit ünnepségekhez, ezt Dorakada-asna néven ismerjük, amely a Kandyan- időszak (18.század) alatt került be a Pirit (védelmező) szertartásba. Ennek a rituálénak a témája, hogy meghívnak minden közelben lakó istenséget, és arra kérik őket, hogy osszák meg érdemeiket a Pirit ceremónián résztvevőkkel, valamint segítsenek távol tartani minden rosszat, és jólétben legyen része mindenki-nek.

 

  Ez a rituálé több reggel kezdő és este záró szakaszt foglal magában, ha a Pirit ünnepség például hétnapos ünnepség. A rituálé első szakasza; üzenetet küldeni a szomszédos templomba, ahol az istenek (devalayos) laknak. Erre a célra, pálmaleveleket kell használni, azokra kell az üzenetet írni. Ezeket a pálmaleveleket a szerzetesek ünnepélyes felvonulással, kántálva hozzák a pavilonba, és átadják annak a szerzetesnek, akit előzőleg kiválasztottak az üzenet megírására. Ezután a szerzetes különleges írással leírja az istenekhez (deva dutaya) üzenetet, majd hangosan felolvassa, és jóváhagyatja a jelenlévő többi szerzetessel. (Ez a levél ékesszólóan, dagályos stílusban van megírva, és arra kérik benne az istenségeket, hogy azon az estén legyenek ott a Pirit recitáláson.) Ez a szöveg, az úgynevezett Vihara-asna. Amíg ezek az események tartanak, a szerzetesek ott várakoznak a szent fonallal. Az üzenet azt a felhívást tartalmazza, hogy az istenek jöjjenek, és a részesítsék a megjelenteket a Hét Pirit recitálásának érdeméből. Az isteneknek szóló üzenetet négy példányban írják. Ezután a felállított, buzogányszerű oszlopra/póznára akasztják, és azt átadják egy fiatal fiúnak, akit különös gonddal választottak ki ennek a feladatnak a végrehajtására, és gazdagon felöltöz-tették, ahogyan az istenek hírvivőjéhez illik. Felszerszámozott elefánton és kardos (harcos) férfi kíséretében, körmenetben elviszi az üzenetet, az isteneknek. Ezt a körmenetet; devaduta-perahera-nak, ”hírnök menete az istenekhez” nevezik, és számos egyéb látványosság, mint: táncosok, dobosok, maszkos táncosok, gólyalábon sétálók tartoznak a menethez.

 

   A devalayák, a szerzetesek és a Deva-dutayák először a Buddha-szoborhoz mennek, és hódolatukat fejezik ki, majd tovább mennek az épületben található isteneket ábrázoló szobrokhoz, közben a Metta Suttát kántálják. Az istenek, Vishu és Kataragama (Skanda) általában nyugtalanok, aggódók. Ezt követi az ünnepi dobolás (magul bera), mint az istenek-nek szóló felhívás, és egy szerzetes hangosan felolvassa az üzenetet. Négy üzenetet kaptak, amely a négy égtájat jelképezi; Dataratha (kelet), Viruda (dél), Virupakkha (nyugat), és Vessavana (észak). A menet ezután visszatér.

Amíg a szerzetesek a Pirit kántálva visszaérkeznek, a devadutayát zárva tartják és őrzik. Amikor a szerzetesek megérkeznek, elfoglalják helyüket a pavilonban, és párbeszéd kezdődik a devadutaya és egy szerzetes között. Ennek az a célja, hogy kinyilatkoztassa az összegyülteknek; a hírnök meghívta az Isteneket, hogy megosszák az érdemeket, és az összes meghívott isten megérkezett. Ezt a kijelentést a devadutaya teszi, és egy kardforgató/harcos őrzi a pavilon bejáratát, amelyben a szerzetesek kántálnak. A devadutaya kijelentését „dorakoda-asna”-nak nevezik, jelentése „küszöbön olvasandó üzenet”. Ez a kijelentés ugyanolyan mesterkélt nyelven íródott, mint a vihara-asna, melyet korábban már említettünk, amelyben az isteneket meghívták a Paritta ceremóniára, annak érdekében, hogy eloszlassanak minden szerencsétlenséget, és jólétet hozzanak mindenki számára.

 

   A dorakoda-asna után, egy másik szerzetes, aki a pavilonban áll, felolvassa a hasonló nevű anusasana-asna szöveget. Ebben arra kérik az összegyűlt isteneket, hogy érdemekkel örvendeztessék meg az ünnepség minden résztvevőjét. Az egyik szerzetes kezében tartja a kör-alakú, nyéllel ellátott talipot-levél legyezőt, amely művészien díszített, és a tekintély, a magas egyházi tisztség szimbóluma. Ezt a három rituális szöveget (vihara-asna, dorakoda-asna, anusasana-asna) említik a korabeli beszámolók, amelyet valamennyi ceremónián és rituálén használtak a Kandyan időszakban (18.század). Különösen azokon a ceremóniákon, amelyek a nép körében népszerű istenekkel voltak kapcsolatban.

 

  Érdemes megjegyezni, hogy a dorakoda-asna szertartás amellett, hogy vallási és rituális jelentőségű, komoly drámai és színházi értékű is. Az egész esemény: a reggeli bevezetés, az esti nagy anusasana finálé, sok megszemélyesítést tartalmaz, pantomimet és párbeszédeket. Már Buddhaghosa idejében (5.század) voltak ilyen teátrális Buddhista szertartások, melyek az ördögűzést szolgálták.

 

  A bevezetés, a Jayamangala Gatha nyolc áldó versszakban magasztalja a Buddha erényeit, ennek megfelelően népszerű szokás ennek a Piritnek a kántálása. Ezt általában fontos alkalmakkor, például házassági ceremónián kántálják, amikor fontos a helyes út meghatározása. Ez a szokás elkerülhetetlen a Poruwa-szertartás során, amikor az ifjú pár házasságkötésük után felmegy a díszes dobogóra (poruwa) és ott áldást kapnak. A bevezetőt többnyire egy idős ember recitálja, aki önként vállalta ezt a feladatot. Közösen recitál vele a sok, fehér ruhába öltözött fiatal lány. A versszakokat érthetően recitálják, és emellett elmutogatják. Ennek a rituálénak az a célja, hogy az érintett személyek boldogok legyenek és jólétben él-jenek. Ennek megfelelően a Jayamangala Gatha népszerűvé vált, a buddhisták minden rétegénél. Ezek a versek hatékonynak bizonyultak az idők folyamán. A Jayamangal Gatha nyolc versszakának története: a Buddha nyolcszor diadalmaskodott hatalmas ellenfelekkel szemben, és erre emlékeztet, illetve ennek tisztelegnek a versszakok.

 

  Az úgynevezett Set-Pirit kántálása általánossá vált akkor is, amikor néhány szerzetes beiktat egy új vállalkozást, illetve ezzel kezdenek fogadásokat, vagy búcsúztatnak fontos személyeket. Általában a Mangala Suttát vagy a Metta Sutta néhány versszakát kántálják. Sri Lankán a Set-Pirit sugárzásával kezdi a reggeli adását a Broadcasting Corporation.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.