Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BUDDHISTA GONDOLATOK A HALÁLRÓL

BUDDHISTA GONDOLATOK A HALÁLRÓL

        V. F Gunaratna 1982. Kandy, Sri Lanka

                                                                                              Fordította: Bhante

                                             

Az átlagos embernek a halál, nem kellemes beszédtéma. Ez egy kicsit komor és nyomasztó, valójában ünneprontó, csak a halottas házban megfelelő téma. Mivel az átlagember önmagába mélyed, mindig a kellemes után vágyakozik, mindig az érzékek izgalmát és kielégítését keresi. Nem tart pihenőt, és nem gondolja komolyan, hogy az öröm és kielégülés egy napon véget ér.

 

  Ha a bölcs tanácsok nem érvényesülnek, és nem ösztönzik a meggondolatlan, örömöt-kereső, embereket, hogy komolyan fontolják meg ezeket, mert a halál kopogtat az ajtón és egy hozzátartozójának elvesztése, sokkolja, szülő, feleség vagy gyermek korai halála, felébreszti őt, az érzékek kielégítésének eszelős körforgásából és hirtelen ráébred az élet rideg valóságára. Azután nyílik csak ki a szeme, csak akkor fogja megkérdezni önmagától; hogy miért van olyan jelenség, mint a halál. Miért elkerülhetetlen? Miért fájdalmas az életörömök elrablása?

 

  Nekünk néhány pillanatig a halál látványa ad okot, a legmélyebb gondolatokra és a legmélyebb kérdések felvetésére. Mit ér az élet, ha a test képes a nagy tettek végrehajtása utáni pillanatban azonnal elterülni és kihűlni, élettelenül és értelmetlenül?  Mit ér az élet, ha az egykor örömtől csillogó szemek, ma ragyogás nélkül, az élettől megfosztva, szeretteket hátrahagyva, örökre lezárulnak. Az ilyen gondolatokat nem lehet elfojtani. Ezeket a gondolatokat okosan követve, az emberi elme végül kibontja a bennük rejlő lehetőségeket, megkapja a legfőbb igazságot.

 

  A Buddhista gondolkodás szerint, a lények számára a halál elkerülhetetlen és kikerülhetetlen, egy kulcs, amely látszólag kinyitja a rejtélyes életet. A halál megér-tése, hogy felfogjuk az életet, hogy tágabb értelemben a halál is része az élet folyamatának. Más értelemben; az élet és a halál, mindkettő valaminek a vége, azonos folyamatok, és ha megértjük a folyamat egyik végét, akkor értjük a másik végét is. Ezért, ha megértjük a halál rendeltetését, megértjük az élet célját is.

 

  A halálon való elmélkedés összpontosított gondolkodás, amelyhez kell néhány nap, hogy meglágyítsa a kemény szívet, egymáshoz kapcsolja a szeretetet és az együttérzést; és lerombolja a társadalmi kasztok sorompóit, a felekezetek és népek közötti versenyt, a föld minden népének közös sorsa a halál. A halál, a nagy kiegyenlítő. Büszkeség a születésre, büszkeség a társadalmi rangra, büszkeség a jólétre, büszkeség a hatalomra, el kell engedni minden gondolatot; a halál elkerülhetetlen. A halál kiegyenlítő aspektusáról azt mondja a költő; 

                            Jogar és korona leesik,

                            és a porban egyenlők

 

A gyarló csavarosan kifejti. A halálon való elmélkedés segít lerombolni az érzéki-örömök utáni rajongást. A halálon való elmélkedés lerombolja a hiúságot. A halálon való elmélkedés egészséges értelembe véve, egyensúlyt teremt az elme téves érzelmi értékei között. A halálon való szemlélődés erőt és kitartást ad, irányítja az elkalandozó emberi elmét, amely egyszer ebbe az irányba bolyong, majd egy másik irányba, cél nélkül, szándék nélkül.