Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Élet Háromszöge

Az élet háromszöge

Om Namah Sivaya.

 

A mai estén az életről, mint háromszögről fogunk beszélgetni. Nyugaton az életet egy egyenes vonalnak tartják, amely elindul A pontból és B pontban ér véget, azaz elkezdődik a születéssel, és befejeződik a halállal. A jóga tanítói azonban másképpen magyarázzák az életet. Azt mondják, hogy ez nemcsak egy egyenes vonal, hanem van egy harmadik pontja is. A háromszög első pontja a születés pillanata; a csúcspont jelképezi az ifjúkort; a lefelé tartó vonal a leépülést, vagy az öregkort, amelynek végén szintén van egy pont, a halál. S az alapvonal, amely ezt az utolsó pontot összeköti a kiindulási ponttal, a halál utáni élet, amely egy újabb születéssel, egy reinkarnációval ér véget. Újra jön a növekedés, fiatalság, leépülés, halál, s a halál utáni élet, majd megint egy újabb születés. Így forog tehát az élet kereke megállás nélkül, örökkön örökké.

 

   Nyugaton azonban általánosan elfogadott az a nézet, hogy az életnek csak egyetlen kezdete van, amelyet születésnek hívnak, majd a földi élet egyenes vonalként torkollik bele a halálba. Igen ám, de ha csak egyszer halunk meg, akkor tulajdonképpen nincs is szükség a Jógára, nincs szükség a vallásokra, vagy bármilyen tudásra. Úgyis mindenképpen meg kell halnunk, akkor meg mire jó mindez?

  

   A Jóga mindig két alapvető elvre épül; a karma és a reinkarnáció elveire. A karma a tettek és azok következményeinek törvénye. Semmi sem történik ok nélkül. A mag okozza a fát, és a fa okozza később a magot. Az okból okozat lesz; majd megfordítva, az okozatból lesz az ok; az egész csak attól függ, hogy honnan nézzük a dolgot. Ok és okozat mindig ugyanaz az egy. Amit észreveszünk egy virágban, a szép színét, formáját, a finom illatát, valaha észrevétlen állapotban létezett a magban. Aztán ez a mag el lesz ültetve, és virágok hajtanak ki belőle, a virágok pedig újabb magokat teremnek, amelyekben már ott vannak a jövő virágai.

  

    Az életnek két oldala van; a halál és a születés, a teremtés és a pusztulás. A makro-kozmoszban ezt fejlődésnek és megsemmisülésnek hívjuk. Nem létezik olyan dolog, amely folyamatosan mindig csak fejlődne, vagy mindig csak teremtődne. A világot a mag ereje hozza létre, amelynek a virága lesz az oka a jövő magvainak.

Ugyanígy a mostani életünk az oka a következő életünknek; és az elmúlt életünk az oka a mostani életnek. Bármit tettünk korábban - az az ok, s amiben most részünk van, az az okozat. Semmi sem történik e törvényszerűség nélkül.

  

   A karma ezenkívül, azt is jelenti, hogy tett és következmény. Vizet iszom, és ennek következménye lesz. Elmúlik a szomjúságom. Én most már nem vagyok szomjas, de egy másik ember még mindig az. Tegyük fel, hogy egy sivatagban vagyunk ketten, és csak egy pohár vizünk van. A szomjas ember megkérdezi: "Ihatok egy kortyot a vízből?" Mivel én vagyok az erősebb, mi lesz a filozófiám? Ki igyon, én vagy ő? Ki maradjon életben, én vagy ő? Az ösztönöm persze azt mondja, hogy nekem kell életben maradnom. Így gondolkodnak az állatok, nem? "Méghogy inni! Ez az én vizem! Ne gyere közelebb, mert fegyver van nálam." És egyre csak azt lesem, hogy a másik mikor próbál meg beleinni a vizembe. Ezért inkább megiszom gyorsan az egészet. Igen, eloltotta a szomjamat, megmentette az életemet, és én nagyon elégedett vagyok, hogy még élek. De a másik ember szenved. Meg tudjátok érteni azt a szenvedést? Meg se próbáltam enyhíteni rajta, mert én magam is szenvedtem. Én is szomjas voltam. És ha már egyszer így cselekedtem, vagyis eloltottam a saját szomjamat, őt pedig hagytam szenvedni, akkor semmilyen körülmények között sem kerülhetem el ennek a következményét. Egyszer majd valamikor eljön ennek is az ideje. Ez a tett rögzítődött az Ákása hullámaiban, ugyanúgy, ahogy a hangok rögzí-tődnek a lemezen, vagy az adatok a számítógépben. Egy gombnyomással újra előhívhatók. Ehhez hasonlóan egyetlen gondolatunk vagy cselekedetünk sem vész el a semmiben; minden rögzítésre kerül az Ákása-térben, az Ákása lemezein. Egy nap a szenvedésnek, amit okoztam, rám nézve is lesz következménye. És ezt semmilyen módon nem kerülhetem ki, ha már egyszer megtettem.

   Ugyanez a helyzet az általam véghezvitt jó cselekedetekkel is. Tegyük fel, hogy átengedem a másiknak a vizet. ő túléli, én pedig szomjan halok. Ekkor a következmény az ellenkezője lesz; számomra nézve ez a tett pozitív következménnyel jár majd, mert megszüntettem másnak a szenvedését. Az életünk semmi másból nem áll, mint tettekből, amelyeket a gondolatok indítanak el.

  

   Amikor valamit szánt szándékkal, tudatosan hajtunk végre, akkor kötelesek leszünk a következményeit is viselni. A nyugati ember nincs tisztában azzal, hogy mire szolgál a test. Senki nem úgy jön a világra, mint egy üres papír, vagy egy hófehér vászon. Mindenkiben ott vannak elrejtve az előző életek végtelen sok benyomásai. Ezek a múltbéli benyomások, vagy Szamszkárák a magvai, az előidézői a testnek, amely képes "leélni" őket. És éppen ezért jelenlegi életében van, aki gazdag és van aki szegény. Vajon mi lehet az oka ennek? Ha jól belegondolunk, Isten egyenlőnek teremtett bennünket; Isten egyformán szeret mindenkit. Ha viszont így áll a helyzet, akkor miért különbözünk mégis egymástól? Miért gazdag az egyik ember és szegény a másik; mitől lesz valakiből Miniszterelnök, a másikból meg koldus? Egyes gyerekeknek születésüktől fogva meg van mindenük, mások meg Etiópiába és Biafrába születnek, ahol csak szenvednek, majd néhány év után meghalnak. Isten akarja, hogy ez így legyen? Ha igen, akkor nem létezik igazság.

  

   A gazdagok között is vannak, akik szenvednek. Például rákosak lesznek. És hiába van több millió dollárjuk, mégiscsak szenvednek. Egyszer, egy újságban olvastam egy emberről, aki arany tányérból evett arany villával meg arany kanállal, és orvosok meg nővérek hadai vigyáztak rá. De az arany tányérján csak diétás ételeket ehetett, mert gyomorrákban szenvedett. Alig tudott enni. Mi pedig itt papír tányérból, műanyag kanállal eszünk, de mégis élvezni tudjuk. Most akkor ki a gazdag?

   Páran gazdagok, de a testük gyenge és sokat szenvednek. Van, akinek 3000 pár cipője van, mint Imelda Marcos-nak, de nincs hova tennie őket, és nincs annyi esemény, hogy mindet fel tudja venni. Néhányan egészségesek, de az elméjük nyughatatlan. Van aki békés elmével él, de nincsenek anyagi javai. Van, aki a szegénység ellenére is boldog családban él, sok vidám gyerekkel. Mások viszont gazdagságuk ellenére is boldogtalanok, mert nincs gyerekük, nincs családjuk.

  

   Láthatjuk tehát a különbségeket. És hogy mi okozza őket? A karma. Mindannyiunk karmája vegyes. A múltbéli karmáktól, cselekedetektől függően következményeket kell leélnünk. Amit az imént a vízről meséltem, nem a mostani életemben követtem el; valószínűleg a legutóbbi életemben. A mostani életben a másik embernek van vize, és én szenvedek a szomjúságtól. De mivel ő egy jó ember ezt mondja: "Swamiji, idd meg te a vizet." De amint a számhoz emelem a poharat, fuldokolni kezdek, és merevgörcsöt kapok. Nem ihatok, mert rosszat tettem az előző életemben. Bárki bármit adhat nekem, nem fogom tudni hasznát venni a jelenlegi rossz karmám miatt.

  

   Hadd meséljek el egy rövid történetet a saját életemből. Fiatal swamiként egy kis ideig mint vándorló szerzetes éltem. Zarándokútra mentem Badrinathba, amely kb. 4500 méter magasan fekszik a Himalájában. Sok zarándok gyalogol arra, magával víve a szükséges dolgokat. Egy hónapnyi eleséget is vinniük kell. Minden nap gyalogolunk, s a hegyi ösvényeken alszunk. Minden zarándok ezt az utat járja. Én nem vittem magammal eleséget, és pénzem se volt. Ott fenn úgysem lehet vásárolni semmit. Többnapos gyaloglás és koldulás után jött egy olyan nap, amikor nem kaptam elemózsiát, és nagyon éheztem. Tikkasztó hőség volt. Egy fa alatt feküdtem. Arra jött egy zarándok, és látott egy swámit a fa alatt feküdni.

   Azt gondolta, hogy bizonyára éhes lehetek, de neki magának is csak rendkívül szűk adagjai voltak az előtte álló 20 napra; amit az ember magával visz, annyi van, ott már nem lehet újabb élelmet beszerezni. De mégsem nézhette a szenvedésemet. Adott tehát egy keveset a napi adagjából, egy nagyon kevés sült búzát cukorral és vajjal. Általában ezt az egyszerű, száraz ételt viszik magukkal a zarándokok, mert így nem kell főzniük. Szóval a zarándok elvett egy keveset a magáéból, és odaadta nekem. Már azon voltam, hogy megeszem, és véget vetek a szenvedésemnek, de ahogy a számhoz vittem az ételt rögtön vissza is tettem, mert arra gondoltam, hogy mielőtt ennék, előbb megfürdök a Gangeszban. A Gangesz vize nagyon hideg, jéghideg. Mindegy, az ételt egy ruhába csomagolva letettem a partra, és beugrottam a folyóba, épp csak megmártózni. Olyan hideg a vize, hogy ennél több időt nem is lehet benne eltölteni. De a nap melegen sütött, és kijöttem, hogy megegyem végre a felséges ebédemet. Ám ahogy felemeltem, az egész visszahullott a homokba. El tudjátok képzelni azt a szenvedést, amit akkor éreztem? Az étel ott volt a kezemben; már majdnem elérte a számat. De mégsem ehettem meg, mert bizonyára valamikor ártottam annak az embernek. Talán egyszer együtt zarándokoltunk, s én úgy tettem, mintha nem volna ennivalónk, de miközben ő aludt, szépen enni kezdtem. Talán nem pontosan így történt, de valami hasonlónak kellett végbemennie. Szenvednem kellett, hogy ennek a következményét leéljem, azt a fájdalmas következményt, amelyet saját magamnak köszönhettem. Ezt úgy hívják, hogy purgáció, vagyis tisztulás.

   Azon az estén továbbgyalogoltam hát éhesen, amikor egy idős swámi észrevett. Megfogta a kezem, előhúzott egy kis batyut, és bőségesen megetetett - mert nemcsak rossz, de jó cselekedeteket is véghezvittem egykor. Majd így szólt: "Nem mehetsz egyedül. Velem kell jönnöd. Majd én elvezetlek Badrinathba." Ezután enni adott, és vezetett végig az úton, amíg fel nem értünk a Himalájába. Ezt kaptam cserébe a jóért, amit én is tettem valaha.

 

    Mindnyájan hajtottunk végre jót és rosszat is. De az egyik nem semlegesíti a másikat. Mindenképpen alá kell vetnünk magunkat a szenvedésnek, amelyet a negatív cselekede-teinkkel érdemeltünk ki. De a jóért is megkapjuk a jutalmunkat, mivel az egyik nem hatás-talanítja a másikat. Például kölcsönkérek 1000 dollárt Atmaramtól, ugyanakkor 2000 dollárt adományozok jótékony célra. Egy kis idő elteltével Atmaram így szól hozzám: "Swamiji, szeretném visszakapni a pénzemet." "Szó sincs róla", mondom én, "2000 dollárt adományoztam, úgyhogy még te tartozol nekem ezerrel." Az adomány, amit befizettem, nem egyenlíti ki a tartozásomat Atmarammal.

 

   Ugyanez a helyzet az életünkkel is; ok és okozat. Ezért kapjuk a testet. Hogy ledolgozza, leélje azokat a következményeket, amelyek magvait az előző életeinkben hintettük el. Ez az evolúció megállíthatatlan folyamata.

   Amikor világra jövünk, a születés pillanatában van valami, amit mindnyájan csinálunk, Sírunk. Sírunk, mert megszületni a nehéz, nem pedig meghalni. A halál felmentés a karmák alól, legalábbis egy időre. Sajnáljuk a halottakat, de mégis kinek kell az adót megfizetnie - a holtaknak, vagy az élőknek? Meghal a családfő, és otthagyja a feleségét öt árvával. Kiért fog sírni mindenki? A férfiért természetesen, de mi lesz az asszonnyal? Egyedül maradt, hogy öt

gyereket felneveljen, iskoláztassa őket, hogy fizesse az adót, és keményen dolgozzon. A születés, ami filozófiánk szerint, sokkal keservesebb, mint a halál.

  

    Mondjuk, hogy egy kisbaba vagyok. A mama letesz az ágyra. Jön egy hangya, és belém csíp; a baba sírni kezd. Nem tudja sajnos elmondani, hogy "Mami, ez a hangya megcsípett." Ezért a mami azt gondolja magában: "Szegény kicsikém, biztosan éhes," és a baba szájába dugja a cumisüveget, hogy az ne tudjon tovább sírni. Később a tej kezd megsavanyodni a gyomorban, hasfájást okoz, és a baba megint sírni kezd. A Mami pedig azt gondolja "Úgy látszik a kis drágám még nem evett eleget", és újra a szájába nyomja a cumisüveget. Később pedig iskolába megyek, és rivalizálnom kell a többiekkel, játszanom kell az iskolai futballcsapatban, stb. És még később találnom kell majd egy lányt, akit feleségül veszek, s akivel örökre együtt élek, és kezdhetem ismételgetni a mantrát, hogy "Szeretlek édes, szeretlek édes". Egy év "szeretlek édes" után ő szépen fogja magát, és odébbáll egy másik férfival. Az összes pénzünket is magával viszi. Most mit csináljak, vegyek el még egy lányt? Második lány, harmadik lány - három-négy feleség; én gyerekem, te gyereked, a végén az összes gyerek jól összeveszik egymással.

   Végül csak azt veszed észre, hogy ülsz a tolószékben, a karodból infúzió lóg, intravénásan etetnek, az arcodon oxigénmaszk. Az orvosok ide-oda taszigálnak, és még csak beszélni sem tudsz velük. A gyerekeid sajnálkozva kérdezik, "Apu, hogy vagy?". És jön a szenvedés az AIDS-től, a ráktól, a vérnyomástól, a fájdalmaktól - legvégül pedig a halál. Ugyanezt végig kell megint csinálnom? - ezt kérdezi az újszülött a sírásával.

Ekkor jön az amnézia. Amint a kisgyerek megszületik, a természet azonnal sötétbe borítja a múlt emlékeit. Mint amikor egy futballjátékos elesik a pályán, és beüti a fejét a kemény talajba. Totális emlékezetkiesés. Nem ismeri meg a feleségét, egy teljesen idegen ember áll előtte. Teljes egészében kitörlődik belőle a múltja; azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda; a saját nevére sem emlékszik. Ez az állapot néha csak órákig tart, néha viszont évekig. Ehhez hasonlóan minden egyes születésünkkor kiesik emlékezetünkből a múlt. És ugyanúgy, ahogyan az amnéziás ember, amikor megpróbálja felidézni a múltját, lassanként visszanyeri az emlékezetét, mi is visszanyerhetjük a múltbéli emlékeinket, ha akarjuk, a meditáción keresztül. De a természet mégiscsak nagyon bölcs. Mert ha nem borítaná sötétség a múltat, akkor az ember élete nagyon nyomorult lenne, hiszen lehet, hogy éppen a mostani férjünk, vagy a mostani gurunk az, aki az előző életünkben elszedte minden pénzünket, és elszaladt vele.

    Ha megpróbálnánk kideríteni, hogy milyen kapcsolatban álltunk előző életeinkben a férjünkkel, a feleségünkkel, a gyerekeinkkel, stb., akkor elviselhetetlen sok nyomorú-ságban lenne részünk.

  Azt hiszed egy nőről, hogy szereted, és szerelem címszóval feleségül veszed. De ő nem téged szeret, hanem valaki mást. Te ennek ellenére mindent megadsz neki, mert nem tudsz nélküle élni, és úgy érzed, hogy az életed zátonyra futna nélküle. Azonban mit törődik ő veled; csak a pénzed miatt van még melletted.

Hány ilyen esetet ismerünk?

Itt van például Onassis és Jackie - hosszú szerződésben rögzítették, hogy Jackie mennyi pénzt költhet el hetente. És Onassis nem láthatta a feleségét reggelente, csak akkor, ha az asszony is úgy döntött - és ha már elkészült a sminkeléssel. Jackie ezen kívül azt is kikötötte, hogy minden hónapban elutazhasson valahova egyedül, rengeteg pénz kíséretében persze. Egy ilyen szerződést kötöttek. Majd Onassis fia meghalt repülőgép szerencsétlenségben - az egyetlen fia. És az apa életének nem volt többé értelme. Még a szemhéjait sem tudta nyitva tartani; föl kellett őket ragasztani ahhoz, hogy a szemei nyitva legyenek. Az egész vagyona mit sem ért többé a fia nélkül, pedig ott volt neki a szép felesége. Ezt hívják úgy, hogy élet. EZ A KARMA..

 

   Így megyünk keresztül folyamatosan a születés és a halál periódusain. Születésünkkor egy kis ideig könnyebb a dolgunk - a múlt emlékei kiesnek emlékezetünkből. De azután elkezdünk felnőni. A testnek fel kell nőnie, hogy karmákat termeljen, és karmákat dolgozzon le. Azon kell lennünk, hogy a testünk megfelelően növekedjen; ez a háromszög felfelé tartó szára. Ezt hívják fiatalságnak. A test 18 éves korig növekszik, majd megáll a növekedés. Van két folyamat, az egyik neve anabolikus, a másiké katabolikus. Ez a két erő szabályozza az újratermelődést, és a leépülést, amelyek egyidőben mennek végbe.

Egy növésben lévő gyermek esetén az anabolikus folyamat, az újratermelődés erőtel-jesebben érvényesül, mint a leépülés. Amikor elérjük a 18 éves kort a két erő, az anabolikus és a katabolikus folyamat egyensúlyba kerül, és így is marad kb. 30 éves korig. A 30. év után elindul a háromszög lefelé tartó szára. Ezt úgy hívjuk, öregkor. Ez annyit jelent, hogy a katabolikus folyamat válik erősebbé, felgyorsul a leépülés, az újratermelődés pedig egyre gyengébb lesz. Így folytatódik egészen a teljes leépülésig, majd bekövetkezik a halál. De mit jelent ez a halál?

   Azt, hogy el kell hagynunk a testet, amelyet a karmáink függvényében kaptunk. Ez a test ételből lett, és most újra része lesz a táplálkozási láncnak. Ez a test nem te vagy. Itt követik el a hibát a nyugati emberek. A testükkel azonosítják magukat. Ha ez igaz, akkor mi történik a halál után? Eltemetnek. Mondjuk, hogy paradicsomot eszek. Mi lesz a paradicsomból?

Beépül a testembe. Amikor meghalok eltemetnek, és paradicsompalánták nőnek a síromon. Így szól majd hozzám a paradicsompalánta: "Úgy, szóval egyszer régen megettél? Most rajtam a sor, én eszlek meg téged!", és így nagyon finom paradicsomszósz készül majd Swami Vishnuból. Amikor paradicsomszószt esztek mit is esztek valójában? Swami Vishnut, csak paradicsomnak hívjátok.

Kukacot sem esztek, hanem odaadjátok a halnak, és mmmm az a finom hal! A hal a kukactól nő meg, ti pedig megeszitek a halat. Mit esztek tehát? Ti azt mondjátok, hogy halat, pedig igazából kukacot. Amikor eltemetnek ki fog benneteket megenni? A kukacok.

 

  Tévedésben vagytok itt Nyugaton; azt hiszitek, hogy a test egy német test, egy osztrák test, angol test, orosz, amerikai. Sem az orosz, sem pedig az amerikai test nem élhet táplálék nélkül. A test étel. Ez a test akkor fog meghalni, amikor a jelen inkarnáció karmái kifogytak. Vissza kell adnunk akkor a testet.

Mindnyájan tudjuk, hogy az anyagot nem lehet megsemmisíteni, és egyetlen másodpercig sincsen ugyanabban az állapotban. Az anyag változó. Nézzétek csak ezt a gyertyát. Azt látjátok, hogy ég, de amit nem láttok, hogy mennyivel lesz rövidebb egy adott pillanatban. Elemzésekből azonban tudjuk, hogy ez a gyertya minden másodpercben rövidebb lesz; vagyis változik. A folyamat állandó, de mégsem látjuk, hogy egy pillanaton belül mekkora a változás. Pár óra elteltével viszont azt vesszük észre, hogy a gyertya elfogyott anélkül, hogy érzékeltük volna a fogyását. Nem tűnt el, mert az anyag nem válik semmivé. Még most is létezik, füst, fény, hő és hamu formájában. A testetek is olyan, mint a gyertya; az élete egyre rövidebb; a kanóc egyfolytában ég. A gyertya oxigént használ fel az égéshez. A test a vérben lévő cukrot használja, amely a megevett ételből választódik ki; vagyis a test kitermeli, és felhasználja a glükózt, a cukrot. Az étel tehát nem vész el; átalakul, és energiát ad. A testem most ezt az energiát hasznosítja.

 

   Bármelyik napon meghalhatsz egy balesetben - egyáltalán nem számít, hogy egészséges vagy-e. Esetleg egy terrorista támadás következtében felrobbansz. Vagy az új autód, egy gyönyörű autó - egy Mercedes - lesz a saját sírod. Vagy éppen most fizetted ki a házadra az utolsó részletet, és nagy ünnepséget rendezel, ahol mindenkinek büszkén újságolod, hogy: "Végre az enyém lett a ház. A mai napon mindent kifizettem rá.", és boldogan fekszel le este. Elalszol úgy, hogy közben a cigaretta a szádban marad, és a saját ágyadban válsz a lángok martalékává. Ez a karma.

 

   A testnek csak egy adott idő áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a karmákat ledolgozza. Egyes kisbabák a születésük után néhány hónappal, vagy néhány évvel meghalnak. Ez azt jelenti, hogy ennyi ideig tartott a szüleikkel a karma. Néhány magzat még a születése előtt meghal. A második világháborúban fiatal, 17-18 éves fiúk harcoltak egymás ellen. Amerikaiak, oroszok, németek, mind emberi lények voltak, és mi célja volt az öldöklésnek? Hol vannak most ők? Sokan nem érték meg a húszéves kort, s a testüknek vége lett. Mi történt velük? Újra vissza kell majd jönniük, mivel nem fejezték be a megkezdett munkát. Ezt nevezik reinkarnációnak.

 

   Amikor a végére érünk egy testnek, azaz kifuttatjuk a kapcsolatokat azokkal a személyekkel, akikkel ez a test összefüggésbe került, akkor a test eltávozik; ezt hívjuk halálnak. Most tehát elérkeztünk a háromszög alapvonalához - az élethez, amely a halál után következik. Itt minden attól függ, hogy mit végeztünk a földön; milyen tetteket hajtottunk végre. Az asztrál életben, a halál után, nincsen cselekvés. De az életnek attól még nem szakad vége, hogy a fizikai test levált rólunk. Most van egy másik testünk, amit asztráltestnek hívnak, és ilyenkor ebben a testben létezünk. Ez a másik hiba, amit Nyugaton elkövetnek. Hogy nem hisznek az asztráltest létezésében. Úgy gondolják, hogy az asztráltest létezése a fizikai testtől függ, pedig pont fordítva van. Az asztráltest energiatest; inkább energiából épül fel, semmint durva anyagból.

Ehhez meg kell értenünk az anyag természetét.

Például, a víz nem más, mint hidrogén és oxigén együtt. Mind a hidrogént, mind pedig az oxigént részecskék alkotják - elektronok, protonok és neutronok. De amikor e két anyag atomjai elvegyülnek egymással, folyékonnyá válnak. Ezzel el tudom oltani a szomjamat. De ha fogom külön a hidrogént és az oxigént, hiába próbálom meginni, attól nem fog elmúlni a szomjúságom. Ha egy hidrogénnel teli kémcsövet a tűzbe tartok, az rögtön felrobban. Ha oxigént viszek közel a tűzhöz, a tűz fényesebben kezd égni. Ha a kettőt összevegyítem vízmolekulává, az így keletkezett víz eloltja a tüzet. Az energia, vagyis a rezgésszint változik. A víz, ha megfagy szilárddá válik; hevítés hatására elpárolog, vízgőz lesz belőle. Tehát ugyanazok a molekulák lehetnek szilárdak, mint a jég, folyékonyak, mint a víz és légneműek, mint a gőz. Ezek a formák - folyékony, szilárd és légnemű - mit jelentenek? Különböző rezgésszinteket.

 

   Az asztráltest olyan, mint a gőz; ez is anyagból van, csak nagyon finom természetű anyagból. Ez az energia okozza a fizikai testet; és nem a fizikai test az oka az asztráltestnek. A lélek felette áll a testeknek; a lélek a testek gazdája. A lélek háromféle test mögé van elrejtve. Az első test neve okozati, vagy csíratest. A magban benne van az egész fa - láthatatlan állapotban. Ha felnyitjuk a magot, a fát még nem látjuk. Mert még láthatatlan állapotban, energia formájában létezik. Ültesd el a megfelelő talajba, öntözd meg vízzel, és a láthatatlan energia lassan láthatóvá kezd válni, először hajtásként, végül pedig egy nagy fa formájában. Azután látunk rajta virágokat, gyümölcsöket és új magvakat, vagyis később az az egyetlen mag lesz minden a fán. Ehhez hasonlóan van tehát egy elsődleges testünk, az okozati test, vagy csíratest. Ez a test már tartalmazza az asztráltestet, amelynek természete azonban sokkal sűrűbb, mint az okozati testé. Majd az asztráltest még tovább sűrűsödik, és létrejön a látható fizikai test. A három test olyan, mint a gőz, a víz és a jég, együttesen léteznek. Ez a három testünk van, ezt a három járművet használjuk. Mély álom állapotában az okozati test a járművünk. Amikor álmodunk, asztrál utazást teszünk az asztráltesttel. A fizikai létben pedig, mind a három testet használjuk. A fizikai testet az asztráltest kelti életre. A fizikai test nem más, mint pizza, banán és paradicsom. Semmi másból nem áll, és mégis képes beszélni. Hogy lehet ez? Hallottatok már olyat, hogy két pizza ezt mondja egymásnak "szeretlek édesem"? A test azonban mégis ki tud fejezni érzelmeket. A fizikai testet a köldökből kiinduló asztrál zsinór köti össze az asztráltesttel.

Amíg ez a zsinór ép, addig a fizikai test tud mozogni, beszélni, és minden mást csinálni. Amikor az asztráltest eltávozik, a zsinór elszakad. A hangomat például most jól halljátok, de ha elvágom a mikrofon zsinórját, akkor nincs többé hang.

   Ugyanígy hagyja el az erő is a testet; a test olyanná válik, mint egy kimerült elem. Nincs benne többé energia, így nem tud nevetni, nem tud szeretni, nem mutat ki érzelmeket, nem élvez többé semmit, és nem is szenved. Ezt hívják halálnak. Az asztráltest és a fizikai test össze vannak kötve egymással. Amikor a halál beálltával az asztrálrész különválik, a fizikai test, amelyet az anyag épített fel, szétbomlik. Mert minden anyag szétbomlik egyszer; átalakul. De a léleknek továbbra is ott van a másik két jármű, amelyeket asztráltestnek és okozati testnek hívnak, s amelyek az asztrál életben tovább folytatják a funkciójukat. Az asztráltestünk egészen addig kísér bennünket, amíg fel nem szabadulunk, amíg el nem érjük az önmegvalósítást. Az okozati és az asztráltest mindig együtt járnak, s csak a születés és halál kerekéből való végleges megszabadulás, vagyis a moksha pillanatában válnak külön egymástól.

 

   A háromszög a fizikai síkról az asztrál világba vezet bennünket. Az asztrál életbe magunkkal visszük a fizikai lét egyes tényezőit, itt viszont nincsen lehetőség új karmák létrehozására, vagyis újabb cselekedet végrehajtására. Az egész olyan, mintha elmennénk szabadságra, és bejelentkeznénk egy szállodába.

Amikor elfogy a pénzünk, vissza kell menni dolgozni - véget ér a szabadság. Az asztrál élet egy ilyen szabadság. Amikor meghalunk, szabadságra megyünk. Semminek sincs vége; ez is az élet folytatása. Lassan az alapvonal újra eléri a születés pontját. És lejár a szabadság ideje; vissza kell térni a munkába.

Megint kisbaba vagyok, sírni kezdek, találnom kell egy lányt, meg kell fizetnem azért, amit az elmúlt életemben elkövettem, azután megöregszem, tolószékbe kerülök, és meghalok. Születés, fejlődés, fiatalság, leépülés, halál, élet a halál után és megint egy születés.

 

   Az igazi test az asztráltest. Ez tartalmazza az érzékeket. Nem a fizikai szemünk miatt látunk, hanem az asztráltest miatt. Nem a fizikai füleink miatt hallunk. Nem a fizikai agy miatt gondolkodunk. A földből újra föld lesz, a hamuból hamu lesz. Az agyat megeszik a kukacok és a baktériumok. Mi történik tehát a halál után? Nem fogok látni, mert a fizikai szememet megeszik. Nem hallok, mert a fülemet is megették a kukacok. Az agyam szétbomlik. Ki lett most belőlem? Hová lettem?

 

   Ez a test lennék, amely folyton változik és szétbomlik? Ebben a pillanatban nem érzékeljük a változást. De minden dolog változik, percről percre. Amit fontos megérteni a jóga filozófiájából: minden dolog változik - és a változást egy percre sem tudjuk megállítani -, de az anyag nem vész el. A változásnak ezt a folyamatát születésnek és halálnak hívjuk. A paradicsom halála a számban a testem születése. A testem halála új kukacok, új baktéri-umok, új növények születése. Az anyagot nem lehet teremteni, sem pedig megsemmisíteni, de az anyag nem marad ugyanabban az állapotban; mindig változik.

 

   A test is folyamatosan változásban van, ebben a pillanatban is. Nézzétek meg jól a hajamat. Látjátok őszülni a hajszálaimat? Vagy úgy tűnik, mintha mindig ugyanolyanok lennének? Megállítható-e a változás egy bizonyos időpontban? Ha befestem a hajamat, megállítom-e a folyamatot? Akár látjuk, akár nem, a folyamat bizony megy tovább. Nyissátok ki "A Jóga Teljes Illusztrált Könyvé"-t. A test, amit benne láttok, az a test, amellyel Indiából eljöttem, és egyáltalán nem hasonlít erre a mostanira. Ezek a képek akkor készültek, amikor 30 éves voltam; most pedig 60 vagyok. Tisztán látom a két test közötti különbséget. De a változás nem egyetlen éjszaka alatt történt, sem pedig az év egyetlen napján. Elérkezik a születésnapom, és a testem hirtelen egy évet öregszik? Hogyan megy végbe a változás? Másodpercről másodpercre. Ez a folyamat soha nem áll meg, és a múltban sem állt meg, egyetlen percre sem, soha. Ha visszajövök ide tíz vagy tizenöt év múlva, addigra megint másmilyen lesz a testem. De a változás ebben a pillanatban is folyik. Egyet azonban ne felejtsetek el - ti is ugyanígy változtok. Talán azt gondoljátok, "na jó, a Swami Vishnu öregszik, de én úgyis örökre fiatal maradok". Nagy tévedés, ti is változtok. Harminc vagy negyven év múlva már jól fogjátok látni a különbséget. Ez az épület is folyamatosan változik; Németország is változik; a földgolyó, a nap, a hold, a csillagok, a galaxisok - egyik sem marad változatlan még egy pillanatig sem. Ezt mondja a jóga filozófiája.

 

   A változás elkerülhetetlen. Létezik olyan dolog, ami nem változik? És most jön az a kérdés, amire csak a jóga tudja megadni a választ. Minden tárgy, minden ami anyag változik; de az alany az mindig ugyanaz marad. Akkor nézzük meg, hogy mi az alany? Az alany "Én vagyok", és tárgy minden, ami nem én vagyok. Minden, ami nem "Én", már tárgy, értitek?

Itt van ez a virág, ez alany, vagy tárgy? Tárgy. Köszönöm. Mi a tárgy, az anyag ismérve? Mi a közös tulajdonsága minden dolognak? Minden dolog változik percről percre. Ezenkívül a tárgyat oda tudom adni másnak. És vissza is tudom venni, ha akarom. Tehát, minden tárgy percről percre változik, továbbadható és visszavehető. Ez az alapvető törvény érvényes minden tárgyra.

 

    Ez a könyv alany vagy tárgy? Tárgy. Most vegyük a fotómat. Alany vagy tárgy ez a kép? Tárgy. Ez a ruha, alany vagy tárgy? Attól, hogy rajtam van, még nem lesz belőle alany, nemde? Változik, igaz? És oda is tudom adni másnak. Tehát nyilvánvalóan ez is egy tárgy. Változik és továbbadható. A gond most ezzel az ujjal van. Mi ez, alany vagy tárgy? Páran azt mondják, hogy ez alany. Hát ez a baj itt Nyugaton. Jól van, akkor ez itt egy indiai ujj, igaz? Ugyanakkor egy hindu ujj is; egy Swaminak az ujja. Ez az alany tehát egyidőben hindu, Swami és indiai. De holnap jön valaki, és azt mondja nekem: "Swamiji, én mostanság Párizsban dolgozom, és annyi a munka, hogy már nem bírom, szükségem lenne még egy ujjra." Elmegyünk együtt az orvoshoz, aki szépen leoperálja az ujjamat, és felragasztja a barátom kezére. Most kié az ujj? Vajon még mindig az enyém, annak ellenére, hogy már az ő kezén van? Ki dolgozik vele? Ki használja úgy, mintha a sajátja lenne? Minden tárgynak megvan ugyanaz a tulajdonsága: továbbadható és visszavehető. A következő kérdésem pedig az: változik ez az ujj? Nézzétek csak meg a saját ujjaitokat. Amikor csecsemők voltatok, egészen hátra lehetett őket hajlítani. Kérek szépen mindenkit, hogy mutassa meg, hátra tudja-e még hajlítani az ujjait? Sajnos nem, egyenesek, mint egy acélcső, pedig valaha milyen hajlékonyak voltak. Később jön az ízületi gyulladás, és a kezek megmerevednek, meggörbülnek. Láttatok már valakit ízületes kézzel? Azok a kezek sem kezdettől fogva ilyenek, és a változás sem egy nap alatt következett be. Elkezdünk húst és egyebeket enni, és a kalcium lerakódik az ízületekben, amitől azok megmerevednek. A kalcium lerakódások olyanok, mint a cement; csomókban kötnek meg. Egyszer csak elkezdjük érezni a csomókat a kezünkben, a változás azonban már előtte, másodpercről másodpercre végbement. Ha nem hiszitek, nézzétek csak meg a saját kezeteket harminc év múlva. Más lesz. Tehát nem lehet alany. S ha még most sem értetek egyet velem, akkor mondok egy másik példát. Szombaton fájdalmat érzek a mellkasomban, és gyorsan elmegyek az orvoshoz. "Doktor úr! Félek, hogy szívszélhűdésem van!" Mire a doktor így válaszol: "Bizony, bizony, de azért nem kell aggódnia, kiveszem a szélhűdéses szívét, és beteszek helyette egy majomszívet." "Köszönöm doktor úr, maga igazán nagyszerű ember." Szóval a szeretett szívem bekerül a szemétkosárba, az új szívem pedig előzőleg egy majomé volt. És most, a majom szívével, ki az alany, ki az az "Én"? Ki vagyok én? Megértitek, amit mondok ha majom-szívem van? Nem fogjátok-e azt gondolni, hogy egy majom beszél hozzátok? "Ide figyelj te majom, elegünk van abból, hogy a majom-szíveddel ennyit beszélsz!" Akkor is hoztok nekem virágot, ha a szívem egy majomé? Hiszen az alany az még mindig ugyanaz, nem? Az "Én" ugyanaz. Nos, ha ez így van, akkor nézzük meg mi a helyzet a májammal. "Doktor úr! Doktor úr! A májam felmondta a szolgálatot." Az orvos megvizsgál, vért vesz tőlem, majd így szól, "Swami Vishnu, sajnos az alkoholkeringésében nagyon kevés vért találtam." "És most mit csináljak, doktor úr?" "Be kell ültetnem egy disznónak a máját." Következő nap pedig egy vesére lesz szükségem, mert az enyém megbetegszik, és megkapom egy kecske veséit.

A vérem pedig megmérgeződik. Nézzük, hány fajta vér van. Van német vér, angol vér, orosz, amerikai, hindu és afrikai vér, van protestáns vér, kelet-berlini vér, nyugat-berlini vér... Hány fajta vér is van? Négyfajta: A, B, AB és nullás.

Az egész világon csak ez a négyfajta vér létezik. Az én hindu A vérem sajnos nem túl jó. Az orvos azt mondja, hogy kaphatok új vért, de csak egy olyan hindutól, akinek B a vére. "Ó Swami, én is hindu vagyok. Szívesen adok neked a B véremből." De egy másik ember közbeszól, "nem, Swamiji, nekem A vérem van, német A vérem." "Jaj, nem," mondom én, "nem akarok német vért az ereimben. Én indiai-hindu vagyok. Csak hindu vérrel élhetek." De a hindu B vértől meghalok. A testet nem érdekli, hogy hindu, vagy amerikai, csak az, hogy A vér legyen, bármilyen forrásból származzék. Ezért az orvos lecsapolja az összes hindu A véremet, és német A vérrel tölt fel helyette.

 

Ezek után van már majom-szívem, disznó-májam, kecske-vesém és német vérem. "Mi a helyzet a vallásával, Swamiji, és az állampolgárságával?" Nos, valamikor indiai állampolgár voltam, de mivel immár harminc éve, hogy Kanadában élek, kanadai útlevelem van. Ha ennek a testnek csak indiai útlevele volna, akkor nem engednének be a német határon. Pedig ugyanarról a testről van szó. A helyzet az, hogy ha meglátnak egy indiai útlevelet, vagyis egy indiai nevet egy darab papírra ráírva, akkor a következőképpen reagálnak: "Nem, nem! Sajnos csak vízummal léphet be." Kanadai útlevéllel viszont gond nélkül besétálhatok. Ezért tehát kanadai vagyok. "És milyen vallású, Swamiji? Nos, Swami vagyok, azaz egy hindu szerzetes.

 

  Nézzük meg most milyen nemű vagyok. Egy apró kis operáció, némi hormonkezelés, és nő lesz belőlem. Sok férfiból lesz nő, a nőkből pedig férfi, a feleségből férj, a férjből meg feleség. Ez elég gyakori manapság. Tehát most, a majom-szívemmel, a disznó-májammal, a kecske-veséimmel, a német vérrel az ereimben, műanyag orral és műanyag szemmel, Miss Swami Vishnuként - ki is vagyok én? Ezek a különféle részek mind az enyémek; itt vannak a testemben, pontosan úgy, ahogyan felsoroltam őket, és közben hozzátok beszélek. Ki vagyok én?

Másvalaki lett belőlem? Én én vagyok. Nem Vishnu vagyok; nem kanadai vagyok; nem német vagyok; nem ez a test vagyok; nem a kezem, szívem, májam, lábaim, veséim vagyok; nem az elme vagyok; nem az okozati test vagyok. "Én vagyok" - így hangzik a válasz a "Ki vagyok én?" kérdésre. Ez a jóga filozófiájának magva, az élet célja pedig az, hogy ezt az Én-t megtaláljuk.

 

   Minden megtestesülésünk során, amikor eljövünk a földre, egy kicsit többet és többet tudunk meg erről az Én-ről. Egyre több jó karmát termelünk, és a tudatlanság fátyla kezd vékonyodni. Ha már csak egy vékony fátyol takarja el az Én-t, akkor már sokkal tisztábban látunk. Minél többrétegű a fátyol, annál nagyobb a tudatlanság. Egyszóval minden inkarnációval lehull egy réteg a tudatlanság fátylából. Ezért van szükség a reinkarnációra. Amint újra és újra megszületünk, és amint a fátyol vékonyodik, valami ébredezni kezd bennünk. Ezt úgy hívjuk "a Kundalini ébredése". Ne zavarjon benneteket a név. Az ember ezt az ébredést egy űrként éli meg. Van sok pénzed, szép otthonod, feleséged, gyerekeid, családod, hivatásod, de mégis az az érzésed néha, hogy valami űr van benned. Azt viszont nem tudod megmondani, hogy mitől. Boldogtalan vagy; nem találod a belső békédet. És azt gondolod "talán ha elmennék szabadságra Las Vegasba, megnyugodnék". Elmész ezért Las Vegasba, ahol az összes pénzedet elveszíted, elszívsz tíz csomag cigarettát naponta, azután visszajössz. És ezt gondolod "lehet, hogy van egy kis probléma velem. Azt hiszem elmegyek egy pszichiáterhez". Az orvos meg ezt fogja mondani "igen, ez a maga problémája. Hogy gyerekkorában nem ette meg a spenótot, ezért az édesanyja jól elverte, amitől kisebbségi komplexusa támadt". Bezzeg a bátyád mindig megette a spenótot. ő bezzeg egy rendes fiú volt, de te a közelébe sem jöhettél. Ezért vert az anyád, vert az apád, nincs mit csodálkozni tehát, hogy most kisebbségi komplexusod van. Ez az oka minden bajodnak. Természetesen a szüleid a bűnösek mindenért. Világos, hogy minden nyomorúságodnak az anya meg az apa az oka. Ha ők nem lettek volna, akkor te sem lennél most itt.

 

   Azt hisszük, hogy a fájdalmat és a szenvedést külső tényezők okozzák. Pedig belül van a baj. Valamit elvesztettünk, de nem tudjuk, hogy mit. A belső űr állandóan zavar bennünket; s mivel nem tudjuk betölteni, az érzés egyre csak erősödik. Amikor ezt érezzük magunkban, keresővé válunk. De mit keresünk? Azt, amit elvesztettünk. De hiszen nem is veszítettünk el semmit; egész egyszerűen elfelejtettük, hogy kik vagyunk. Mi vagyunk az Én, a halhatatlan Én; nem pedig a test, ami csak egy tárgy.

 

   A testtel azonosítjuk magunkat és a jelzőkkel, mint német, férfi, nő, amerikai, milliomos, miniszterelnök és így tovább. De ez nem tart sokáig. A test előbb-utóbb megszűnik létezni, a jelzők pedig csak a történelemkönyvekben maradnak fenn. Elfeledkeztünk tehát arról, hogy mi vagyunk az Én. Ezért érzünk magunkban űrt. S ahogy a fátyol vékonyodik, ezt az ébredést egyre intenzívebben érezzük. A jóga terminológiájában ezt a Kundalini Shaktí felébredésének nevezzük. Ennek az erőnek, vagy energiának az ébredezése fájdalmas állapot, amellyel egyfajta nyugtalanság költözik az ember szívébe. De éppen ez a nyugta-lanság fog egyre közelebb és közelebb vinni az Önvalóhoz, az Atmanhoz. Az Önvaló fénye egyre inkább láthatóvá válik. Ugyanúgy, mint azé a lámpáé, amelynek az ernyője először koromfekete, így kezdetben nem tud rajta átszűrődni egy csöpp fény se. De a színes üvegeken át egyre erősebb a derengés, és a lámpaernyő zöldre, pirosra, sárgára stb. változik. Végül a legerősebb fény az utolsó, a fehér lámpaernyő mögül sugárzik, s ha ez is lehullik, megpillanthatóvá válik az égő. Az Atman önnön fényének ragyogása is egyre jobban kivehető, ahogy világosodik az ernyő, ahogy vékonyodik a fátyol. Ez a vékonyodás még gyorsabbá tehető rendszeres meditációval. "Ki vagyok én?", ez a meditáció. Én nem ez a test vagyok; én nem ez a ruha vagyok, ez a ruha nem az enyém; én nem ez az ing vagyok, ez az ing nem az enyém; én nem ez a kéz vagyok, ez a kéz nem az enyém - fakezem is lehet.

Még egyszer megismétlem, én nem a test vagyok. A test csak egy jármű. Különbözöm a testtől. És a sort így folytathatjuk: én nem a test vagyok; én nem az agy vagyok; én nem az elme vagyok; én nem az értelem vagyok. És mi marad, ha mindettől elvonatkoztattunk? "Én vagyok". Ezt a tapasztalatot nem lehet szavakkal elmondani. Egy időtlen, tér nélküli tapasztalatról van szó. Minden fájdalomnak és örömnek vége szakad; nincs idő, nincs tér, nincs ok és okozat; nincs születés, nincs halál; nincsen többé karma, azaz következmény. A mag megpörkölődött a tudás tüzében. A pörkölt magot hiába ültetem el, az soha nem fog kihajtani. Ezt hívják felszabadulásnak, halhatatlanságnak, vagy tudatfeletti létnek, Én-tudatnak, Önmegvalósításnak vagy Isten-megvalósításnak - akármelyik nevet választhatjuk.

 

Az "Én vagyok"-hoz sokféle név kapcsolódik. De ugyanúgy, ahogy a vizet is százféleképpen nevezik, ám a víz mindig csak víz marad, ehhez hasonlóan az alany megtapasztalását is, azt, hogy "Én vagyok" hívják tudatfeletti létnek, Önmeg-valósításnak, Én-tudatnak stb. De akkor is mindenki csak azt mondja, hogy "Én vagyok", és kész. Jézusnak is ez volt a filozófiája. Jézus azt mondta: "Én és az Atya egyek vagyunk". "Én benned lakozom, te pedig énbennem." "Én és ő egyek vagyunk." És Mózes is, amikor megpillantotta az égő bokrot így szólt: "Ki vagy te?" "Én vagyok az Én."

 

   Mi a legnagyobb baja az emberiségnek? Az, hogy nem érti mi az az Én. Ez nem német, nem angol, sem nem orosz vagy amerikai, nem férfi és nem nő. Ez Sat-Chid-Ananda - Abszolút Létezés, Abszolút Tudás és Tudat, Abszolút Üdvösség - így lehet jellemezni az Én-t. Az Én azt jelenti Üdvösség - Ananda; azt jelenti Tudás, mert az alany maga a tudás. Ha például tüzet gyújtunk, az forró. Ha elvesszük a tűz forróságát, az már nem tűz többé. A hő és a tűz egy és ugyanaz.

Ugyanez a helyzet a fénnyel. A tűz fény is egyben. Ha elveszem a tűzből a fényt, ha elveszem a hőt, akkor az már nem tűz. Az alany természete az Üdvösség - Ananda. Ez okozza az űrt. Ez a végtelen tudás belül van, és nem kívül. A végtelen Boldogság is belül, az Én-ben található, mindnyájunk belsejében. És mégsem találjuk. Nem találjuk azt az örökkévalóságot, ahol minden változatlan, az Én-t, amely az egyetlen örök állapot - minden változik, de az Én soha. Az Én örök és halhatatlan, ezért számára nem létezik születés vagy halál. És minden szenvedésünk ennek a meg nem értésében gyökerezik. Azt hisszük, hogy a test az Én; ezért félünk a haláltól. S mert nem találjuk az Én-t, elégedetlenek vagyunk a tudásunkkal, de a tudást belül kell keresni, nem pedig kívül. Senki sem juthat tudáshoz kívülről. Itt van például Einstein, a történelem egyik legnagyobb tudósa. Megalkotta híres egyenletét: E=MC2. Ez azt jelenti, hogy Energia egyenlő Tömeg szorozva Fényévvel szorozva önmagával. Ha ezt a képletet felhasználva a tömeget energiává alakítjuk, ebből a tömegből elégséges energia keletkezik ahhoz, hogy egész Münchent porig rombolja - innen van az atombomba, a hidrogénbomba. De honnan vette Einstein a képletét? Egyik könyvtárban sem olvashatta, és kísérleteket sem végzett. De akkor mégis honnan vehette?

Önmagából. A tudást soha nem kívül kell keresni.

És Shakespeare vajon azért írta a drámáit, mert egyetemre járt? Ott kapta készen a zsenialitását? És a nagy zeneszerzők vajon könyvekből komponálták a műveiket? Ki Németország legnagyobb zeneszerzője? Bach. ő is könyvből komponált? Nem. Belülről jött neki is. A tudás sohasem kívül keresendő. Az Önvaló, amikor felragyog tudássá változik.

 

   És mi van a boldogsággal? Boldogság - Ananda - Üdv; ez sem kívülről jön, ez is belül van. Az űrt azért érezzük, mert kívül hajszoljuk a boldogságot. Úgy teszünk, mint az az asszony, aki egyszer elejtette a tűjét. Kimegy a házból, és nekiáll keresni a tűt. Arra jön egy ismerőse -"Hát maga mit csinál?"

- "A tűmet keresem. Valahol elejtettem." "

-Hol ejtette el?"

-"Benn a házban."

-"Akkor miért itt kinn keresi?"

-"Mert benn a házban sötét van, kijöttem inkább, mert itt jobban látok."

Pontosan ugyanez történik mindannyiunkkal. A mennyek királysága ott van bennünk, de mi mégis azt hisszük, hogy Las Vegasban, New Yorkban, vagy Londonban van.

 

   A boldogságot kívül keresők ahhoz az emberhez hasonlítanak, aki a sivatagban üldögél egy árnyékos fa alatt. A fa óriási, gyönyörű, csodálatos árnyékot ad, de közel s távolban ez az egyetlen menedék. Körben mindenütt csak a sivatag végeláthatatlan homoktengere. Amikor a nap emelkedni kezd az égen, a hőség is egyre elviselhetetlenebbé válik. Az ember pedig egyre szomjasabbá; a kulacsa már rég kiürült - egyetlen csepp vize sem maradt. A szomjúsága meg csak nő. Hirtelen vizet pillant meg, kb. tizenöt percnyi járásra. A saját szemeivel látja - hűs, csobogó víz. Hatalmas harcot vív egymással a józan esze és az érzékei, vagyis a szeme. Az érzékek látják a vizet. A szemeivel látja azt, de a józan esze mégis azt súgja neki: "Nem. Ez csak egy illúzió, egy délibáb. Az előbb még homok volt ott." Az egyre tikkasztóbb szomjúságot figyelembe véve, ti mit tennétek? Ülnétek továbbra is a hűvös fa alatt, vagy elindulnátok a vízért? Mit tenne a többség közületek? A fa alatt maradnátok? Nem sajnos. Mert az ember mindig az érzékeinek hisz. Az érzéketek azt mondatná veletek: "Ugyan már, ez a víz csak tizenöt percre van innen. Ha odamegyek megnézni, de mégsincs ott, akkor még mindig visszajöhetek." Rendben. A fejetek köré csavarjátok az ingeteket, hogy legalább ez védjen a naptól, és gyalogoltok tizenöt percet. Hol van a víz? Még mindig tizenöt percre. Visszanéztek a fára, és mennyire van tőletek? Az is tizenöt percre. És most merre induljatok el? Vissza a hűvösbe, vagy tovább, a víz irányába? Elkezdtek szaladni a víz felé, de negyedóra futás után a víz még mindig ugyanannyira van tőletek. És a fa? Az már harminc percre. Megint nekiálltok szaladni, szaladni, szaladni - egyre messzebb az árnyéktól. Végül kiszáradtok, és meghaltok.

 

   Ez a történet az érzékek által uralt világot mutatja be. Itt látjuk ezt a szép sima bőrt, rajta - minek is hívjátok? Chanel 5? Chanel 6? - egy kis krém, púder, ívelt szemöldök, hosszú szempillák és rúzs. De a rúzs és a gyönyörű telt ajkak mögött az AIDS bujkál. Most már eszetekben sincsen megérinteni ezt az embert. Ne feledjétek, hogy minden daganatot, AIDS-t stb-t ugyanilyen szép, rózsaszín bőr takar. És nézzünk be bármelyik bőr alá, mit találunk? A nyers húst. Ha lenyúzatom a bőrömet, és bőr nélkül kezdek nektek beszélni, akkor is meghallgattok? És a dezodorral elnyomtam a szagomat, és minden kis hibát kijavítottam magamon kozmetikával. Nercbundát öltök magamra, meg nyakkendőt és cipőt, az ősz hajamat befestem feketére, felteszek egy szemüveget, fogok egy vastag sétabotot, és azt hiszem, hogy én majd örökké fogok élni. S az evéstől meg ivástól majd boldog leszek - meg a klubtól, a diszkótól, a tánctól. Pedig ez mind csak délibáb. A hatalmi pozíciók is - délibábok. Azért, mert te vagy az Elnök, még nem jelenti, hogy a rák téged nem fog megtá-madni. Az orvosokat is megtámadja. Futunk egyfolytában a délibáb felé, azt gondolva, hogy a boldogság kívül van. De megmondták már előttem is, hogy "a mennyek országa tibennetek vagyon". Ez az Önvaló, Atman - Én vagyok az Én. Ne kergessétek hát a délibábot.

   Az alany felé haladjatok, ismerjétek fel, hogy kik vagytok. Ez volt Jézus tanítása. ő nem azt mondta, hogy "Én és a testem egyek vagyunk". Nem azt mondta, hogy "Én te vagyok". Nem azt mondta, hogy "Én egy zsidó vagyok". Nem azt mondta, hogy "Én Mária és József fia vagyok". Azt mondta: "Én Brahman vagyok." - mert mi Brahmannak hívjuk; ő Atyának hívta. "Én és az Atya egyek vagyunk." Mi az Én-re azt mondjuk Aham, az Atya pedig Brahman - "Aham Brahmasmi" - "Brahman vagyok".

Ezért feszítették keresztre Jézust. Mert az embereknek fogalmuk sem volt róla, hogy mi az az Én. Ami nem a test. De ők azt hitték, hogy az Én az a test.Jézus ezzel szemben az Én alatt az alanyt értette, nem pedig egy tárgyat, a testet. Vagy azt hiszitek, hogy Jézusnak nem olyan teste volt mint nektek, vagy nekem? Hogy az övé nem változott ugyanúgy, mint minden más tárgy? ő egyből felnőtt Jézusnak született, vagy ő is csecsemőként? Ugyanolyan csecsemő volt, mint bárki más, azzal a különbséggel, hogy nem volt neki neme, de ez egyáltalán nem fontos, mert manapság, amikor pótanyából és beültetett spermából tudnak előállítani magzatot, bárki születhet így. Tehát ennek nincs jelentősége. Hanem Jézus teste is csak az ételtől gyarapodott ugyanúgy, ahogy az enyém, vagy a tiétek. Ha Jézus nem evett volna, mi lett volna a testével? Nem nőtt volna; elpusztult volna. Azt hiszitek, hogy Jézus nem evett, ugyanúgy mint mi? Neki is volt szíve mint nekünk, ő is ivott vizet, ő is kiment utána a mosdóba, neki is szüksége volt alvásra. De hát akkor miben különbözött Jézus teste a mienkétől?

Különbözött-e egyáltalán valamiben? Elárulom, hogy Jézusnak ugyanolyan teste volt, mint nekem, neked, és az Én, amiről ő mindig beszélt, nem a test volt. Ha így lett volna, akkor - "Én bennetek lakozom"? Hogyan lakozhatnék én bennetek?

Az alany és a tárgy nem lehet ugyanaz. ő meg azt mondta: "Ti pedig énbennem." Nézzük csak, ebben a pohárban tér van, ugye? A másik pohárban is van tér, ebben a szobában is van tér, és kívül is van tér. Hány tér van akkor összesen? Egy? Kettő? Három? Ez mind ugyanaz a tér. Nem tudom a teret onnan ide hozni. Amikor a pohár eltörik, az a tér ugyanúgy ott lesz. Csak egyetlen tér van, és egyetlen Isteni "Én", amely akár a tér, mindenütt ott van, mindannyiunkban benne van. Ezt hívják univerzális tudatnak. Amikor eltávolodunk az univerzális tudattól, akkor jön az űr. Érezni kezdjük, hogy az Én valahol létezik. Most már tudjátok, hogy hol. Nem kinn, a külvilágban, hanem itt belül.

Az univerzális tudat állapotát nem lehet egyetlen földi megtestesülés alatt elérni. Sok-sok születésen kell átmennünk, amíg a tudatlanság összes fátyla lehullik. Sok ezer méhben kellett megfogannotok ahhoz, hogy végre egy emberi anyában is megfoganhassatok. Ezért most emberi testetek van. De mind a sok ezer méhben, amin keresztül jöttetek mindig ugyanaz az egy Én világított. Minden földi élettel, még az állatok és növények birodalmában is, a fátyol egyre csak vékonyodik. És most, hogy elérkeztetek az emberi szintre, már csak egy nagyon vékony réteg maradt. De még most is tovább kell haladnotok; mert még nem vagytok tökéletesek. Még nagyon hosszú út áll előttetek, de egyszer annak is a végére értek. És akkor végre tudni fogjátok, hogy "Én vagyok". Viszont amíg ez be nem következik, addig mindig újra kell születnetek.

 

Az asztrál síkon a halál után, nem mindenki létezik egyazon dimenzión. A halál utáni életnek hét dimenziója van. Ti ezeket mennyországnak hívjátok. Mindenki az evolúciós szintjének, vagyis a fátyolréteg vastagságának függvényében alacsonyabb, vagy magasabb síkra, azaz dimenzióra távozik el. Itt Nyugaton azt mondjátok a "hetedik mennyország". De mit jelent az, hogy hetedik? Mikor használjátok ezt a kifejezést? Amikor valaki nagyon boldog. De miért pont hetedik, és miért nem hatodik mennyország? Vagy mondjuk tizedik. Miért kellett pont a hetediknél megállni? Mert minden energia a hetesben végződik. A szivárványnak hét színe van: lila, sötétkék, zöld, kék, sárga, narancssárga és piros. A hétnek is hét napja van - miért ne lehetne tíz napja egy hétnek? A világnak hét csodája, és mi van még hét? Gyerünk, példákat szeretnék hallani. Hét főbűn. Más? Hét hangjegy a zenei skálán felfelé is, meg lefelé is. A Hét Csakra; minden csakra egy rezgésszintnek felel meg. Akárhogyan is, a hetes az utolsó energiaszint, és az asztrális mennyország is csak energia, vagyis rezgés. Hasonlóan a látható spektrumhoz, ahol a lila szín rezeg a legalacsonyabb szinten, a piros pedig a legmagasabban, ugyanúgy létezik nagyon alacsony rezgésszintű mennyország, és ahogy nő a rezgésszint, úgy haladunk felfelé, amíg el nem érjük a legutolsót, a hetediket. De a hetedikre csak olyanok jutnak el, akiknél a fátyolréteg már egészen vékony, vagyis akiknek a rezgésszintje rendkívül magas.

A rezgésszinttől függ tehát az, hogy halálunkkor melyik mennyországba kerülünk, az elsőbe, másodikba, vagy a harmadikba. Hogy melyikre sikerül eljutnunk, az az elménk hullámainak függvénye. Vegyük a hét csakrát. Ha nyitva van a harmadik csakra, és rezgésben van, ez azt jelenti, hogy a rezgésszintünk sokkal magasabb, mint az első vagy a második csakra esetében. Ezért hát feljutunk a harmadik mennyországba. Más emberek viszont csak az elsőig, vagy a másodikig jutnak, mert a rezgésszintjük igen alacsony. Nem mindannyiunknak kell ugyanabba a mennyországba mennie tehát a halál után. Ezer és ezer évig is elélhet valaki a legmagasabb mennyországban; mert a rezgésszintje rendkívül gyors és magas, de utána neki is könyörtelenül vissza kell jönnie a fizikai síkra. Azok, akik csak az első vagy második szintet érik el, általában nagyon hamar, egy-kétszáz éven belül visszajönnek. A fejlődés természetesen a csakrák rezgésén keresztül jön létre. A visuddha csakrából már az ötödik mennyországba vezet az út, ahonnan az adzsna csakrába születik újjá az ember, és csak ezután jut el a Szahaszrarába, a legfelső csakrába, ahol eggyé válik a mindenséggel. Minden inkarnációnk során egy kicsit jobban felébred bennünk a Shaktí energia rezgése.

 

Befejezésül - van az alany és a tárgy. "Én vagyok" az alany; ez soha nem változik. Az Én halhatatlan; ez az Abszolút Tudás, Abszolút Üdvösség. A test csak egy jármű, amelyet most arra használunk, hogy a karmáinkat ledolgozzuk vele, és újabb karmákat vessünk el. Amikor vége a testnek, nem jelenti azt, hogy nekem is végem van. Az evolúciós szintemtől függően eltávozok valamelyik mennyországba. Megint újjászületek, és addig lépkedek felfelé az evolúciós létrán, amíg el nem érem a halhatatlan Én-t.

 

   Végezetül egy történetet szeretnék elmesélni. A történet egy pásztorról és a birkájáról szól, akik egy völgyben éltek. Az egyik éjszaka egy vemhes nőstényoroszlán jött le a völgybe, hogy birkára vadásszon. Amikor a pásztor észrevette az oroszlánt, lőni kezdett rá. Az oroszlán a lövésektől megijedve hirtelen megfialt, majd elmenekült, a birkák között hagyva a kicsinyét. Szerencsére éppen volt egy anyajuh a nyájban, aki szoptatni kezdte az újszülöttet. Az oroszlánkölyök ezért azt gondolta, hogy a birka az anyja, s ezért ő is bégetni kezdett, mint egy birka - beee, beee, beee. Tejet ivott és füvet legelt - növényevő lett belőle. Így tehát az oroszlánkölyök a birkák között nőtt fel, s azt gondolta, hogy ő pont ugyanolyan, mint bármelyik birka.

Néhány év elteltével az erdő királya, egy hatalmas hegyi oroszlán ereszkedett le a völgybe, hogy húsra vadásszon. És akkor megpillantotta a nyáj közepén a saját királyi családjának egy sarját, amint birkaként béget, és füvet eszik. Micsoda szégyen! Mintha Károly herceg felcsapott volna hippinek! Mit szólna hozzá a királynő? - az oroszlánkirály így gondolkodott magában.

-"Micsoda szégyent hozol királyi fajtádra?!" - ezekkel a szavakkal lépett oda a birka-oroszlánhoz. - "Mit csinálsz te itt a birkákkal? Miért bégetsz úgy, mint egy birka?" A birka-oroszlán megrémült. Amikor látta, hogy a hegyi oroszlán pedig elkapta a birka-oroszlánt.

-"Ne félj tőlem. Te ugyanolyan oroszlán vagy mint én."

-"Jaj nem, nem vagyok oroszlán. Én egy birka vagyok. Ott van a mamám. Hadd menjek a mamámhoz!"

-"Nem, dehogy! Te nem vagy birka. Te egy oroszlán vagy, ugyanúgy, mint én."

-"Kérlek, hagyj engem békén. Szépen kérlek, engedj el."

-"Nem, előbb elviszlek, és megmutatom neked, hogy ki vagy." És akarata ellenére elvonszolta őt a közeli tóhoz. -"Nézz bele a vízbe, és mondd meg, hogy mit látsz!" De a birka-oroszlán szorosan becsukta a szemét.

-"Nem, nem akarom megnézni magam. Félek."

-"Ne félj! Csak nézz bele a vízbe. Nézd meg, hogy ki vagy!"

-"Tudom, ki vagyok. Egy birka vagyok. Ott van a mamám; és három bátyám is van, meg két nővérem; velük lakom lenn a völgyben."

-"Jaj dehogy, ez egy nagy tévedés! Nézd! Teljesen elfelejtetted, hogy ki vagy." Egy kis idő múlva azonban a birka-oroszlán mégis kinyitotta a szemét, és: -"Mit látsz?"

-"Hullámokat."

-"Várj egy kicsit, amíg kisimulnak." Pár perc múlva a hullámok tényleg elsimultak, és a tófelszín olyanná lett, mint a sima tükör. Ekkor a birka-oroszlán hirtelen megpillantotta magát. Egyáltalán nem hasonlított egy birkára. Majd meglátta a mögötte álló másik oroszlánt is.

-"Jé, olyan vagyok mint te. Te meg olyan vagy mint én. Én te vagyok. Te meg én vagy. Mind a ketten királyok vagyunk!" És a hegyi oroszlán így szólt hozzá:

-"Ne bégess, mint a birkák. Bőgj, mint egy oroszlán! Menj, foglald el a birodalmadat az erdőben, és élvezd az életet!"

Életében először az oroszlán hatalmasat bődült. Soha többé nem bégetett, mint egy birka. Felismerte végre, hogy ki is ő valójában, és boldogan élt az erdőben, a saját birodalmában.

Kik ennek a történetnek a birka-oroszlánjai? Mi mindannyian. Reggeltől estig egyfolytában csak bégetünk: beee, beee, én német vagyok, beee, beee, kelet-német, beee, beee, én meg nyugat-német, beee, beee, én meg orosz vagyok, beee, beee, beee, amerikai vagyok, beee, beee, protestáns vagyok, beee, beee, katolikus vagyok, beee, beee, beee, én egy zsidó vagyok, beee, beee, beee, én arab vagyok, beee, beee, beee, én vagyok a kancellár, beee, beee én vagyok a miniszterelnök, beee, beee, beee, férfi vagyok, beee, beee, nő vagyok, beee, beee, beee, én egy Swami vagyok, beee, beee - mást se csinálunk egész nap.

 

  A hegyi oroszlánok, vagyis a nagy tanítómesterek, mint Jézus Krisztus és Swami Sivananda eljönnek, és azt mondják nekünk: -"Úgy bégetsz, mint egy birka. Te nem német vagy, nem osztrák vagy, nem orosz vagy amerikai vagy. Te a halhatatlan Én vagy. Én benned lakozom. Te pedig énbennem. Én és ő egyek vagyunk. Én Brahman vagyok. Te is Brahman vagy. Te is Isten vagy. De ez a test nem Isten. Nézz belülre. Meg fogod látni, hogy ki vagy."

."Jaj, nem! Nem akarom meglátni magam. Tudom jól, ki vagyok. Van három házam. Van kétszázhúsz szobám és harminc fürdőszobám Van kétmillió dollárom a bankban." Erre a tanítómester azt mondja:

-"De hát az nem te vagy. Ezek a dolgok csak hozzád tartoznak."

-"Jaj nem! Feleségem és gyerekeim is vannak."

-"De ők nem lesznek veled mindig. ők csak tárgyak."

-"Nem, nem igaz! Nagyon szeretem a feleségem és a gyerekeim; van szép otthonom és szerető családom." Mire a tanítómester így felel:

-"Pont úgy bégetsz, mint egy birka. Veled megy a feleséged is, ha meghalsz? A gyerekeid is veled mennek? Magaddal tudod vinni a pénzedet?" Ekkor az ember elgondolkodik, és azt mondja:

-"Álljon meg a menet, itt valami nem stimmel."

Ti is meghaltok egyszer. És akkor nem vihetitek magatokkal a hitelkártyátokat. Még ezt a testet sem vihetitek magatokkal. A kukacok meg a baktériumok már várnak rá. A halál is csak azért vár rátok, mert a testetekkel azonosítjátok magatokat. Valójában halhatatlanok vagytok. -"Oh Mester, mondd meg mit tegyek, hogyan menekülhetek meg a haláltól?"

-"Majd én megmutatom neked. Gyere és kövess. "Csukd be a szemedet. Nézz bele az elme tavába. Mit látsz? Pizzát, jégkrémet, banánt; lüktető szívet, lélegző tüdőket. Ezek mind tárgyak. Ez nem te vagy. Te nem a szív vagy, és nem a tüdők, stb. Hunyd le csak a szemed, és kezdj el nagyon finoman és lassan lélegezni. Gyakorolj. Gyerünk, gyakorolj tovább. Mindennap gyakorolnod kell az egyenletes légzést. Amikor elülnek a gondolathullámok, mit látsz? Most már Mester Én te vagyok. Te pedig én vagy. Nincs már tanítvány és nincsen tanító, sem pedig Én vagy Isten - mi mindannyian egyek vagyunk. Benne vagyok a mindenségben; a mindenség pedig itt van bennem. Én vagyok az Én. Aham Brahmasmi. Én vagyok ő. Soham.

Ülj le egy pár percre csendben, és mondd magadban: "Én vagyok a csend." Lassítsd le a légzésedet. Belégzek - Om. Kilégzek - Om. Vonatkoztass el a testtől és a tárgyaktól. Csak az alany létezik - Én vagyok. Most pedig ülj hangtalanul, és meditálj tovább csendesen.